Chez Sandra

Klasszikus (uborka) tzatziki (glutén-, szója-, hozzáadott cukor-, tojásmentes)

Ha már ejtettünk szót a retekből és a cukkiniből készülő tzatzikikről, gondoltam a “hagyományos” tzatziki receptjét se hagyjuk ki. 

Persze ahány ház annyi recept, nálunk a kaporral és fokhagymával készülő változatot takarja a tradícionális, klasszikus változat.

A glutén-, szója-,  hozzáadott cukor-, tojás-, (laktózmentes joghurtból és tejszínből készítve a) laktózmentes diétákban is fogyasztható!

 

uborkatzatziki_allo_ok

 

uborkatzatziki_negyz_ok_3

 

HOZZÁVALÓK

2 dl lecsepegtetett görög joghurt
1 kígyóuborka
1 kisebb gerezd fokhagyma
1 nagy csipet só
pár csavarásnyi frissen őrölt tarka bors
1 tk kapor
½ tk citromlé

 

ELKÉSZÍTÉS

 

Az uborkát a kis lyukú reszelőn reszeljük le, és sózzuk le. Tegyük félre kb 15 percre, míg levet ereszt.
Egy tálba keverjük el a joghurtot a fűszerekkel, majd adjuk hozzá a fokhagymanyomón átnyomott fokhagymagerezdet, a citromlevet és a kinyomkodott uborkát. Alaposan keverjük össze, majd tegyük minimum 1-2 órára a hűtőbe.

 

uborkatzatziki_fekvo_ok_2

 

cs_fb

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!