Chez Sandra

SÜLT PAPRIKA TÖLTVE

Az egyik legnagyobb hiánycikkem Magyarországról a túró. A Faisselle-t már próbáltam (véleményem szerint lecsepegtetve ez hasonlít a lehető legjobban az otthoni túróra). De többektől hallottam, hogy a Brousse-t használja. Hát vettem egyet, vagyishogy kettőt, mert össze volt csomagolva, hogy kipróbálom.
Amikor magában megkostóltam, nem az otthoni túróízt adta. Elsőre egy natur sajtíz kb, de utóízben ott egy édeskés vonulat.

Gondolkodtam mit kezdjek belőle, és arra jutottam, hogy a frissen vásárolt paprikákkal tökéletes lesz. Így készült ez a finomság.
Mégpedig a következő módon:

A sütőt előmelegítem a legmagasabb hőfokra (Nekem van rajta grillfunkció, úgyhogy azt kapcsoltam be). A paprikákat megmosom, papírtörlővel megtörlöm. Betolom a sütőbe, és 20-30 perc alatt megsütöm/grillezem a paprikákat. Sütés közben kétszer-háromszor megforgatom, hogy mindenhol egyenletesen érje. Akkor jó, amikor a paprika már kissé összeesik, és az sem baj, ha a héja már fekete kívülről, hiszen ezt utána úgyis lehúzzuk róla. 
Ha kész, egy jénatálba teszem, besózom, és lefedem. Így hagyom kb 15-20 percig. 
Ezalatt kb egy bő maréknyi olivabogyót vékonyan felkarikázok és belekeverem a  Brousse-ba. Egy kevés rozmaringot adok hozzá apróra vágva (kb 2 kávéskanálnyit).
A paprikákról a héjat lehúzom, eltávolítom am agokat is, és mindegyiket kb 3 részre vágom.
A paprikaszeleteket képzeletben két részre osztom, és a közepébe helyezek egy adag krémet, és betekarom a másik felével (vagy fel is lehet csavarni), és egy tálra ültetem őket.
Végül mindegyik tetejére teszek egy fetasajt kockát, vagy hamarad ki a krémből, akkor akár egy pöttynyi krémet.
Tálalásig hűtőben tartom.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!